Bemutatása után az R 80 G/S nagyban hozzájárult a BMW eladásainak fellendüléséhez. Ezzel párhuzamosan, a BMW növelte jelenlétét a cross-country sportban és megcélozta a világ legkeményebb és legrangosabb offroad versenye, a Párizs-Dakar Rally megnyerését. Először 1979-ben rendezték meg az akkor 9500 kilométeres viadalt, amelynek csupán egyharmadát teljesítették burkolt utakon.
1979-ben Fenouil, az egyetlen BMW-s résztvevő műszaki hiba miatt feladta a versenyt. Egy évvel később a verseny megrendezését veszélyeztette a főszponzor kilépése, de az utolsó pillanatban a francia BMW motorkerékpár kereskedők előteremtették a verseny megrendezéséhez szükséges forrásokat. Eleinte úgy tűnt, hogy az anyagi részvétel megtérülést is hoz majd: Fenouil mellett Hubert Auriol is csatlakozott egy második BMW nyergében és egészen a 11. szakaszig vezette a mezőnyt, majd nem engedélyezett segítség igénybevételéért a 12. szakaszon kizárták. Ötödik helyével viszont Fenouil így is elnyerte a szakma elismerését.
A következő évben a rally rendezése már sokkal professzionálisabb volt. A BMW három motorkerékpárral indult a versenyen, amelyeket a HPN készített fel. Auriol ért elsőként Dakarba, majd győzelmét 1983-ban megismételte. 1984-ben és 1985-ben a belga Gaston Rahier nyerte a Párizs-Dakart, majd az 1986-os szezon végén a BMW kivonta gyári csapatát a sportágból. Négy győzelmével a bajorok meggyőzően bizonyították a G/S-ben rejlő off road lehetőségeket.